Szubjektív

Budapest tengerpartja???



Augusztus 15-én olvastam egy pár sort arról, hogy egy harmincas fickó belefulladt a Lupa-tóba. Pár éve azt mondták, hogy azért van szükség a tó eladására, hogy rendezett legyen a környéke, ne legyen szemét körülötte, és, hogy biztonságos legyen a fürdés. Szemét talán tényleg nincs, de van helyette kismillió autó , és környezetterhelés.

Szóval idén is belefulladt már egy ember, és ahogy olvastam a HVG cikkét, a reklámszövegek jutottak eszembe amivel odacsalogatják az embereket. " BUDAPEST TENGERPARTJA. NE ADD ALÁBB! "

Azt a pár sort ami elgondolkodtatott, bemásolom ide.

Ime: "a Lupa Beach eljuttatta a hvg.hu-nak Seller András, a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat elnökének levelét az esettel kapcsolatban. Ebből kiderül, hogy a férfi elmerülését valóban két nő észlelte, és civil látogatók siettek a bajbajutott segítségére, azonban a vízimentőkhöz semmilyen riasztás nem érkezett be. A szakszolgálat elnöke szerint nagyjából tíz perc múlva értesítették őket, ezt követően pedig fél percen belül megérkeztek csónakkal, és a parton is a helyszínre."

"A vízimentőkhöz semmilyen riasztás nem érkezett be." Tetszik ezt érteni? Az nem úgy van, hogy a tengerparton, egy teniszbírói székhez hasonlóan magas helyről figyeli a vízimentő a fürdőzőket, és ha baj van már David Hasselhoffot megszégyenítő tempóban ugrik a vízbe, életet menteni? Vagy ez mégsem olyan, mint a tengerpart? Ez mégiscsak egy bánya-tó, amin jól keresnek néhányan? Azt mondja, hogy ne add alább? Hát van ennél lejjebb? Fizetsz azért, hogy ott biztonságosan, de legalábbis életveszély nélkül csobbanhass, hisz folyamatos a vízimentők jelenléte. De hol? Mert a vízparton ezek szerint nem.

1982 óta kijártunk a tóra fürödni, úszni. Miután elkezdtem dolgozni, sokszor ért itt véget a napom egy kellemes úszással, de volt, hogy a nagy nyári melegben, megszakítva a napi robotot, kiugrottam egyet csobbanni. Pár éve még a kutyáimmal úszhattam együtt. Ez már a múlt, hisz az első a biztonság! Amióta fizetőssé tették, egyszer sem voltam a tavon. Valahogy úgy érzem, hogy elvették tőlem, pedig soha nem is volt az enyém. Az mindenkié volt.



4 980 hozzászólás

  • frolep rotrem

    I think other web-site proprietors should take this site as an model, very clean and magnificent user genial style and design, let alone the content. You are an expert in this topic!

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.